Miután kilőttük a többi lehetőséget, marad az MDF és az LMP. Első körben nézzük meg, hogy milyen a világképe ennek a két pártnak, és hogy viszonyul ez a ballib értelmiség világképéhez. Most ne menjünk bele abba a kérdésbe, hogy mi alapján választ az ember pártot, vagy mi alapján kellene választania. Az biztos, hogy az érzelmek és az érdekek mellett a világkép is egy szempont.
Az MDF-et, legalábbis ezt az új MDF-et leginkább Bokros Lajossal azonosíthatjuk. Bár ez - mint később látni fogjuk - kulcskérdés: hogy lehet-e Bokrossal azonosítani az MDF-et? Vagy egyáltalán mivel lehet azonosítani az MDF-et? Az Antall-i örökséggel? Az én generációmnak (80-asok, plusz/minusz 5 év) az Antall-i örökség a Kacsamesék félbeszakadt epizódja. Ennek egyébként nagyon örülhet az MDF, mert biztos van olyan az idősebb korosztályban, aki hányik attól, ahogy az MDF maga mögött hagyva avitt nézeteit és borzalmas tagságát, mint egy modern kapitalista párt próbál feltűnni.
Szóval MDF = Bokros = reformok kritikus tömege = antietatista neokon/neolib gazdaság- és ehhez szabott társadalom-, oktatás-, egészségpolitika.
Az LMP-ről meglehetősen ellentmondásos "információk" (valójában vélemények) keringenek. Hogy mennyire zöld, kommunista, újbaloldali, tőkeellenes, globalizáció ellenes, satöbbi. Sőt, van aki szerint az LMP programja egy össze-copy-paste-elt szinkretikus maszlag. Ez különösen vicces annak fényében, hogy ma már minden párt a fenntartható fejlődésben és egyéb zöld jelszavakban hisz, miközben egyedül az LMP mondhatja el magáról, hogy a fél tagsága a zöld civil mozgalmakból jött. Most akkor ki copy-paste-elt?
Ha megnézzük az Alapító nyilatkozatot vagy az Agendát, elég világosan kiderül, hogy a fenntarthatóság, igazságosság, részvétel hármas jelszó jól körülírja a párt elképzeléseit. Ebből a fenntarthatóság a zöld vonal, szükségszerű antiglob fűszerezéssel. (Szükségszerű, amennyiben az externáliák internalizálása és a globalizáció jelenlegi formájában nem fér meg együtt.) Az igazságosság részben a baloldaliságot jelenti, részben a jogállamiságot. Ezt testesíti meg például a Romakiáltvány. És végül a részvétel, ami egy olyan elem, amit nem nagyon tudunk besorolni a szokásos ideológiák közé. Beletartozik a pártfinanszírozás, a korrupció, a jogalkotási folyamat, látszólag különálló témák, amiket pont az köt össze, hogy az ezekben fennálló problémák távolítják el a politikát a társadalomtól, vagyis a közösség dolgaival foglalkozást a közösségtől.
Nézzük ezek után a ballib világképet, ha egyáltalán van ilyen. Van, csak nem túl koherens.
Ellentmondásos abból a szempontból, hogy jó-e a szabad piac, és ha igen, pontosan mire. Egyrészt lehet tudni, hogy mennyire van szabad piac bárhol is (Hayek forog a sírjában), másrészt lehet tudni, hogy mik a feltételei, hogy a piac jól működjön (a jóléti közgazdaságtan első tétele), harmadrészt lehet tudni, hogy mit jelent a jólműködés (hatékony elosztás és slussz-passz), negyedrészt lehet tudni, hogy milyen anomáliák lépnek fel, ha a feltételek nem teljesülnek (piaci kudarcok), ötödrészt lehet tudni, hogy milyen anomáliák lépnek fel, ha az állam próbálja helyretenni a piacot (állami kudarcok), hatodrészt lehet tudni, hogy mik az okai, hogy a feltételek nem teljesülnek. Vagyis a kérdés minimum összetett. Ehhez képest nagyjából kétféle ballib ember van: aki szerint a piac jó, a fentiektől függetlenül, és aki szerint a piac rossz, a fentiektől függetlenül. Tehát nem elég, hogy a ballib világkép nem egységes, de még primitív is.
Társadalompolitikában is elég széles a szórás. A skála szegény végén időnként mintha nem is a kirekesztettség és a kilátástalanság lenne a lényeg, hanem az etnikai kérdések és a rasszizmus (vagy annak vádja), ami 20 év alatt oda vezetett, hogy egyrészt a szegényeknek se lett jobb, másrészt a többieknek a tökük tele van a rózsadombi píszível, amitől végső soron - mivel ők a többség - megint csak a szegényeknek és cigányoknak lesz szar. Arról nem beszélve, hogy 40 év kommunizmus után további 20 év ballib szájtépés járatta le a szolidaritást, mint emberi értéket, miközben nyilvánvaló, hogy az Együttérzés = MENŐ.
A skála gazdag végére szintén a hülyeség jellemző. Mert odáig rendben van, hogy az állam ne támogassa gazdag emberek házépítését és harmadik gyerekét, de mi a helyzet a kultúrával, a médiával, a sajtóval? Itt már az elitizmus és az elfogultság dominál. Hiába szeretné Mari néni "a rá eső magyar táncművészet-részt átváltani nyolc kiló bélszínre", ez az opció fel sem merül. A magaskultúra ugyanúgy nem tud megélni a piacról, ahogy a magyar mezőgazdaság sem. Előbbit mégis államilag támogatjuk, akármekkora szar-szemét-szart produkál is, utóbbit a globalizáció nevében eltöröljük. És ez csak annyira demagóg felvetés, amennyire elitista a ballib álláspont.
Látszólag egyetlen kérdés van, amiben a ballib világkép egységes: az emberi jogok. Sajnos itt is érvényesül az, ami a szolidaritásnál: hogy a multikulti, a melegjogok, a liberalizmus szintén totál lejáratott témák, amit a ballib értelmiségnek és az SZDSZ-nek köszönhetünk. És ami ennél is szomorúbb, az a kettős mérce: hogy bekiabáljuk "a mise közepén, hogy hülye elmaradott pedofilok", hogy az ellenzéki nagygyűlések nem fokozottan védett objektumok, hogy szembeállítjuk a vélemény szabadságát egy népirtás kétségbevonásával.
Odáig nem merészkednék, hogy most azonnal levonjam a következtetést a fentiekből. Annyi talán kijelenthető, hogy sem az MDF, sem az LMP nem összeférhetetlen a ballib világképpel. Még akár egyszerre sem.
